VISSZALÉPÉS A FŐOLDALRA
6. Befejező lépés
LÁBTÁMASZ ÉS ÜLÉS SZERELÉSE
A lábtámasz fenyő anyagból méretre vágott alul két oldalt kicsi bevágással reszelt. Ezt rögzítjük, szorítókkal majd fúrjuk és csavarozzuk a képek szerint. Végül a zártszelvényekre is felkerülhet egy-egy fémcsavarral a takaró burkolat.
Az ülés alatti fenyő anyagú fát méretre vágjuk. Ez után a két méretre vágott alumínium lapos rudat rögzítjük az oldalára. A lapos rúd magunktól távoli vége a képnek megfelelő kell, legyen méretben és kialakításban. A hozzánk közeli része csak levágva megfelelő szögben. Később érdemes a lapos rudakat letakarni ragasztó szalaggal és háromszor felcsiszolni majd lakkozni a fa felületét.
Szintén fenyő anyagból vágjuk méretre az ülés anyagát. Ezt a kép szerint szereljük a hátsó felén. Ez után kemény fából kivágjuk az ülés forgatásának alátét anyagát a kép szerinti méretben. Ezt is szereljük a kép szerint oldalt méretre vágott lapos rúddal és középen kisebb lapos rúddal. Utóbbit méretre fúrjuk. Itt szereléskor érdemes az oldalsó lapos rudak alá ideiglenesen másik lapos rudat rakni távolság tartónak. Így a képnek megfelelően a tartó rudak nem érnek az alatta található fa anyag maximum feléig. Így a túlnyúlás okozta esetleges padlókarcolásokat kerülhetjük el. Ezt a faanyagot is célszerű később precízen több rétegben lakkozni, mert ezen forog az ülésünk. Ha készen van ez az elem is úgy a túloldalára gumi csíkokat ragasztunk. Erre jó pl. technokol ragasztó. A száradása után összeszerelhetjük az ülésünket. Az ülés felületre érdemes valami nem nagyon puha hab anyagot ragasztani. Pl. jóga szőnyeg egy kisebb kivágott része, ahogy a képen is látszik.
Az készült ülést tartó rendszert végül összekötjük a kajakgépünk keretével. Erre két hosszú csavar és több alátét lesz felhasználva a kép szerinti kiépítésben. Ha megfelelően beszabályoztuk ezt az elemet is úgy a kész kajakgépet bármikor szét illetve össze szerelhetjük egy mozdulattal.
5. Első működési lépés
LÁNC ÉS KÖTELEK RÖGZÍTÉSE
A lánc két végére két villamos kábelből forrasszunk fel két gyűrűt. Itt fontos, hogy a forrasztás az evező felőli oldalon nagyon erős ezáltal tartós legyen.
Vágjuk méretre a vékony visszahúzó kötelet a kép szerint. Vágjuk méretre a gumikötelet is szintén a kép szerint. Hagyjunk rá legalább 20-30centit. Végül a hajókötelet is méretre vághatjuk szintén az alábbi fotó alapján. Itt érdemes ráhagyni 10-20 centit nyugodtan, hogy a magunk kar és lábhossz méretére szabhassuk végül. A köteleket és a láncot kössűk össze egymással a képek szerint. A kötések stabilizálásához 0.75-1mm villamos kábelt használtunk, a kötélre tekerve. A hajókötél magunk felőli részén helyezzük fel a karabinert is.
Fűzzük a helyére a láncot és a köteleket. Nézzük meg ,hogy minden csatlakozás a fotóink szerint helyezkedjen majd el. Ha minden rendben úgy a hajókötélre szereljünk egy határolót villamos kábellel, majd rátekerve szigetelő szalag segítségével. Ezt a képeken láthatjuk.
4. Tárolást előkészítő lépés
EVEZŐ ÉS TARTÓ LÉCEK FELÉPÍTÉSE
Az evezőnket a seprűnyél méretre vágásával kezdjük. Ez után az egyik végén bemarást reszelünk a nikkel félkörnek a kép alapján. Bilincsekkel rögzítjük ezt a félkört. Később a gép befejezése és kipróbálása után finom csiszolópapírral csiszoljuk, majd lakkozzuk az evező nyelet. Ezt további két napon át ismételjük meg, hogy három lakk réteg fedje végül.
A kajakgépünk feltámasztható fal mellé a képnek megfelelően. Ehhez két lécet vágunk méretre. Az egyiket rögtön szorítók segítségével rögzítsük, fúrjuk majd csavarozzuk a kép szerint. A másikat először fúrjuk, aztán rögzítjük rá az alsó majd a felső csigát. Ha ez készen vagy lehet ezt is szorítókkal a helyére tenni fúrni majd csavarozni. Később ezeket is érdemes levenni és lakkozni legalább egy rétegben.
Az evezőnyél rögzítőket is fúrjuk, majd csavarozzuk a helyükre a rúd mérete szerint. A képen látszik, hogyan mutat majd szerelés után. A bolti cső tartókat meleg levegő pl. gázláng felett kicsit kitágítva a megfelelő méretre alakíthatjuk. Ügyeljünk, hogy ilyenkor a láng felett folyamatosan mozgassuk, mert a láng megégetheti a műanyagot.
3. Erőátviteli lépés
VILLAMOS MOTOR FELÉPÍTÉSE
Rendszerünk rugalmas felépítéséből adódóan elég sok féle mosógép motor befogadására alkalmas. Ezeket akár használtan is beszerethetjük igen olcsón egy apróhirdetési oldalról. A motorról szereljük le a gumigörgőket -, ha van rajta-. Ez után a gumikereket rögzítsük a tengelyére. A gumikerekek furat mérete jellemzően kisebb mint a motor tengelye. Ezért gömbölyű reszelővel reszeljük a megfelelő méretre. Vagy kérjünk meg egy esztergályost erre a munkára. Mivel gumi-gumi kapcsolat, amiből az egyik levegővel nyomás alatti így a reszelési excentrikus hibák nem okoznak működési zavart a továbbiakban. Ezért lehet házilag akár kireszelni.
A 40x40x490mm zártszelvényünk mindkét végét fúrjuk ki 8mm-es furattal. A motort hosszú csavarok anyák és alátétek segítségével rögzítsük rá úgy, hogy a csavarok ide-oda mozgatást tegyenek lehetővé. Próbáljuk a helyére és nézzük meg a motor megfelelően elérje a kerék sugarát felülről rá nehezedve. A képen a kék a kerék sugara a piros a motor elfordulási sugara. Akkor jó a beállítása, ha a motor a lehetséges kimozdulás nagyjából felénél éri el a kereket a sárga nyíl szerinti helyen. A legtöbb gyakori mosógép motornál a fenti méretek megfelelőek. Ha nem úgy vágjunk le kellő méretű zártszelvényt újból.
Felszerelés előtt rögzítsük a zártszelvényre az állító és dekorációt tartó konzolt a képnek megfelelően egy furattal. Alá kerül az program választó potenciométer. Az elektronikus vezérlőnket is további egy furattal rögzítsük a képnek megfelelően. Ugyanez a vezérlő alulnézeti képe.
Szorítókkal rögzítsük, fúrjuk, majd csavarozzuk a helyére a motort és a zártszelvényt a képnek megfelelően. A motort a csavarok segítségével szabályozzuk a kerék középvonalára. Úgy, hogy nem szorítsuk meg csak ellenanyásan a csavarokat ezzel biztosítva a motor fel és lefelé mozgási lehetőségét.
Készítsünk elő megfelelő méretű, hosszúságú erős villamos vezetéket a motor ellentartásához. Ha készen van szereljük fel a helyére a képnek megfelelően. Ha jól tettük fel, úgy ha kis méretre tekerjük a motor elválik a keréktől pár milliméterre. Tárolásakor, ha nem sportolunk érdemes így hagyni a kajakgépet tartóssági szempontok miatt.
2. Szerkezeti lépés
LÁBTÁMASZ ÉPÍTÉSE
A hátsó lábtámasz fém alapját két zártszelvényből építjük meg, oldalanként. Ezek mérete 40x40x290mm és 40x40x250mm. A függőleges közeli helyzetű a 250mm méretű a másik a 290mm-es. Ezeket a 80x50x5 lapos rudakkal oldal irányból 90 fokos szögben rögzítjük fúrással és csavarokkal.
A kialakított derékszög egyik sarkát mindkét oldalinál fúrjuk ki a képnek megfelelően végül 8mm-es furattal. Ez lesz majd a leghátsó fa rész csatlakozási pontja a képnek megfelelően.
Az így kialakított derékszögű szerkezeteket már csak egyféleképpen lehet a kerethez rögzíteni, hogy a sarokpontok a helyükön legyenek. Ezek a képen jelölve vannak pirossal. Rögzítsük a szokásos módon, fúrjuk, majd csavarozzuk össze őket. A kész elemek így látszanak majd oldalnézetből.
1. Kötélzeti lépés
KÖTÉL VEZETŐK FELSZERELÉSE
Ha a keretünk két véges stabil úgy megkezdhetjük a kötélvezető görgők felszerelését. Ezeket is szorítókkal rögzítjük majd a megismert módon több lépésben jelöljük, pontozzuk, előfúrjuk, méretre fúrjuk, csavarozzuk. Végül eltávolítjuk a szorítókat. Az első láncvezető felszerelése. A középső első kötélvezető szerelése. A középső hátsó kötélvezető felszerelése. A kötélvezető csapágyak felszerelése. A hátsó kötél fordító kerék szerelése és ennek képe alulnézetből.
Az alsó, belső keret falra is rögzítünk két elemet. Az elülső kötél vezető csigát. Ez az ellenkező oldalról így látszik. A középső alsó kötélvezető csigát. Ezeket az ismert szorítókkal végzett módon szereljük. Felette a képen látszik a lánc rögzítésére szolgáló rugalmas lapból pl. erős és rugalmas műanyag képzett kis lap. A képen ez utóbbi egy nyomtatott áramköri lap darabkája zsugorcsővel a csavaron. A zsugorcső segít, ha rá akasztjuk a lánc és kötél csatlakozási pontját úgy a csavar menete nem sérti meg fel-le rakáskor a kötél anyagát. Rugalmassága pedig azért fontos, ha feltéve felejtjük, és úgy kezdünk edzést akkor magától leakad sérülés és deformáció nélkül a rögzítő csavarról.
0. Kezdő keret szerelési lépés
KERET FELÉPÍTÉSE
Levágjuk a két alumínium zártszelvényt egyenként 225cm hosszúra. Az egyik végét mindkettőnek a kerék befogadására alkalmassá tesszük. Egy-egy furattal és egy kivágott résszel. Ezen keresztül villás kulccsal lehet meghúzni a két kerékcsavart. Aki kivehető kerékkel használná az egy hosszúkás kivágást is kialakíthat a zártszelvény végeinél. A kifúrt zártszelvények közé csavarozzuk a kereket.
A 215mm hosszú lapos rúdból kettővel rögzítünk. Az egyikkel a kajakgép végénél. Másikkal a kerék felőli részen. Mindkét lapos rudat a föld felőli alsó részre szereljük. Először célszerű a hátsó lapos rudat rögzíteni, mert az első részt már összetartja a behelyezett kerék. A rögzítést szorítókkal végezzük, lásd lejjebb miért.
Érdemes a két lábat is felrögzíteni, mert így nem borul el a keret a kerék miatt továbbiakban. A motor felőli oldal lába. A motor túloldali lába így kerül a helyére. Ezeket is s szorítóink segítségével először a helyükre tesszük, rögzítjük, majd fúrjuk és csavarozzuk. A motor felőli lábon helyezzünk el egy szorítót a képnek megfelelően csavarokkal rögzítve.