Mercedes gépjárművek Siemens gyártmányú digitális váltóvezérlőjének program módosítása. A tervezett eszköz burst olvasásra volt képes PCI buszon keresztül. A csatlakozás logikai áramkörök hálózatával történt. A hardver másik része a két CAN busz jeleit dolgozta fel és írta ki két képernyőre. A kész program követte a váltóvezérlő állapot változásait amit a harmadik PC-n megjelenített és tárolt. Programfutási hiba esetén detektálta azt a memória címet/címeket ahol az esetleges programfutás megszakadt vagy hibázott ezzel lehetővé vált az utólagos hibakeresés/javítás a tárolt Flash program terület alapján. A lenti kép nagy méretben itt letölthető..
A Xilinx PCI buszos kártyája 2001-ben még alig volt elérhető Magyarországon. Az AVNET eszközére esett végül a választás. A Xilinx ilyen teljesítményű vezérlőinek megvásárlásához katonai nyilatkozatra volt szükség. Hitelesen igazolni kellett, hogy a vásárolt eszköz nem kerül továbbadásra listán jelölt harmadik ország számára. Nyilván egy külső adataforrás adat tömegének a személyi számítógépbe juttatása óriási lehetőség és egyben felelősség is a lehetséges felhasználás tekintetében.
A megnövekedett adat menniység miatt kizárólag a PCI buszos átvitel volt elegendő. Először egy kapukból felépített áramkör végezte a memória területbe illesztett vezérlő kártya RAM olvasását. Később kisebb módosítások után ez a logikai hálózat került át a Xilinx áramkörébe.